„Tapsikoljatok, kretének, készül a béke”, hergel az újságíró – jó, és akkor most szép nyugodtan nézzük csak meg, hogy valóban „kretének” vagyunk-e

Három éve tart a háború, és még mindig nem kevesen tartják viccesnek, ha azzal élcelődnek, hogy

Amikor pedig végre megmozdul valami, a Momentum elnöke aggódva posztolja ki, hogy „a gyors »béke« veszélyesebb a háborúnál is” (milyen drámaian veszélyes lett volna 2022-ben tető alá hozni, ugye), az újságíró pedig előáll, és

Hozzátéve még egy olyat is, hogy „A tárgyalásra Európát nem hívták meg, de ez a legkevésbé sem zavar benneteket” – ami egészen sajátos kijelentés azok után, hogy a „kretének” három, sőt inkább tíz éve próbálják megértetni a nemkreténekkel, miként süllyed Európa a teljes eljelentéktelenedésbe, és miért lesz ez nekünk igen kellemetlen.

De még ha csak a magyarországi békevágyókról lenne itt szó – nagyobb baj, hogy az újságíró gyakorlatilag az immár negyedik éve az egészben benne élő, egyre kimerültebb és reményvesztettebb, mégis szívósan kitartó

Most szombaton Munkácson egy 32 évesen elesett Pap Zoltánt temettek el; ugyanaznap volt a közeli Szászivkán egy ukrán nevű férfi gyászszertartása, aki 2022 októberében vesztette életét a fronton, de egészen mostanáig eltűntként volt nyilvántartva. Közben Huszton egy 1997 októberében született katona temetését szervezik; de egy kétgyermekes kárpátaljai családapa is meghalt a minap, két nappal azután, hogy tüdőgyulladása ellenére elvitték az otthonából – 

És vajon mennyire ízléses kárörvendően mutogatni a továbbra is dúló harcokra, amikor huszonéves magyar fiúk már három karácsonyt kényszerültek otthonuktól távol tölteni, amikor külföldre menekült férfiak a mobiljuk képernyőjéről kénytelenek követni édesanyjuk vagy nagyszülőjük temetését, és amikor a különböző felmérések alapján nem az a kérdés, hogy minden korosztályban tömegeknél alakul-e ki épp poszttraumás stressz szindróma, hanem az, hogy tízből öten vagy kilencen érintettek-e (megjegyzendő, hogy kutatások és kárpátaljai tapasztalatok szerint is azok vannak a legrosszabbul, akik a szülőföldjüktől távol, a közösségeikből kiszakadva élnek teljes bizonytalanságban).

– így vagy úgy, de mindenki gyászol.

És miközben tömegesen hiányoznak az életerős férfiak, ami miatt már a szénbányákban is nők próbálják pótolni a pótolhatatlant, hogy is állnak arrafelé a megélhetéssel? 2025 februárjában a bruttó átlagbér 23 ezer hrivnya, azaz 213 ezer forint, ami úgy jön ki, hogy 40,7 százalék keres 21 ezernél hrivnyánál (értsd: 194 ezer forintnál) kevesebbet, és mindössze 7,7 százalék visz haza 417 ezer forintnál többet;

Az átlagnyugdíj 2024 végén 5789 hrivnya volt, azaz nem egész 54 ezer forint; a nyugdíjasok bő egynegyede kap kézhez 3000 hrivnyánál kevesebbet (az 27 780 forint).

Mindezt vessük össze a következő élelmiszerárakkal: 9 decis zacskós tej akciósan most 394 forintnyi hrivnya, máskor 430 forint (figyeljük a kiszerelést: 9 deci, de a „zsugorfláció” szép példájaként akad arrafelé 0,87 és 0,84 literes zacskó, illetve doboz is). 180 gramm vaj szuperkedvezménnyel most csak 755 forintnyi hrivnya, egyébként 1000. Zöldség-gyümölcsből akad, ami olcsóbb, mint Magyarországon – a sima piros almáért például a legnagyobb ukrán élelmiszerláncnál 333 forintnyit fizetnénk (Budapesten most 399-et); de a banán például ott is 600 forint, fél kiló brokkoliért pedig akciósan is 715 forintnyi hrivnyát kérnek el.

az itthon 16 darabos kiszerelésben 2800 forintért árult vécépapírból pedig ott alapértelmezetten négydarabosat adnak 1235-ért – aki nem hiszi, járjon utána, akár az ukrajnai Spar oldalán is.

Aki az arányaiban jóval kedvezőbb magyarországi árak miatt is szívja a fogát (joggal), az mit gondol, mennyi ideig kellene Kárpátalján ilyen reálbérekkel várni állandó háborús rettegésben a létező békék legtökéletesebbikét?

A számok felől nézve milyen csábítónak tűnhet a 18 és 24 év közötti ukrán férfiaknak most meghirdetett lehetőség: ha vállalják, hogy két hónapos kiképzést követően minimum fél éven át konkrét harci cselekményekben vesznek részt,

– az összeg fele az egyéves szerződés lejártakor érkezne; emellett kamatmentes jelzáloghitelhez juthatnak, ingyen mehetnek fogorvoshoz, leszerelésük után külföldre utazhatnak, és felvételi nélkül, tandíjmentesen jutnak be az egyetemre. „Változtasd meg az életed egy év alatt” – hangzik a szlogen, a Pravda szerint pedig a vonatkozó mobilalkalmazásban már tízezren regisztráltak is. De adódik a kérdés: az igazságosság kérlelhetetlen harcosai szerint az mennyire van rendben, hogy

Kretén ukránellenesség volna azt kívánni, hogy mire ezeket a srácokat a gyorstalpaló után a frontra szállítanák, elérkezzen a fegyverszünet, és így mindegyikük életben maradjon? Az UNICEF szerint 2024-ben 50 százalékkal több gyermek halt meg az ukrajnai háborúban, mint 2023-ban.

A fent idézett magyar újságíró határozott véleménye szerint azért kretén az, aki örül a tárgyalásoknak, merthogy

Miért, most mi a helyzet? Nyomornak, szegénységnek, lezárt határoknak nyoma sincs Kárpátalján? Amikor a nők szálegyedül igyekeznek a földet is művelni és az időseket is gondozni, miközben zugárusok Kárpátalját is folyamatosan öntik el harci gránátokkal és lőszerekkel, az fenntartható állapot?

Tényleg jó lenne látni a most majrézóktól egy konkrét tervet, hogy mikor és milyen módon valósulna meg a vágyálmaikban rendületlenül élő „ukrán béke”. Trump és Orbán közösen, szívélyesen, masnival átkötve útjára indít egy bankjegyekbe csomagolt fegyverszállítmányt, és ettől olajággal a csőrében menten visszaszáll Munkács várára a turulszobor, elhozva az igazságos és méltányos békét?

„A kimenekülteknek a rettenetes honvágy, idegenség, ideiglenesség (meddig még?!) A lefejeződött, kulcsembereket vesztett közösségek – és a sokszoros terhet cipelő itthon maradottak fáradtsága. A tanárok nélkül maradt magyar iskolák és óvodák. A haza elvesztésének az érzése még a helyben maradtaknak is, akik a népvándorlás miatt már sokszor idegennek érzik magukat otthon. A jobb jövőbe vetett remény egyre halványabb pislákolása” –

„És mégis megvagyunk, élünk, működünk. Találkozunk, imádkozunk, beszélgetünk, figyelünk egymásra, összezárunk.”

Ők, a háború közvetlen elszenvedői és a mindenkori helyi viszonyok ismerői tudják csak igazán: aki nemhogy békét, de méltányos békét szeretne, annak azt leginkább a saját hatáskörében, a saját életében, a saját lelkében, a saját környezetében, a saját embertársaival szemben érdemes megteremtenie. Sokkal tutibb a módszer, mint a halottakat számolva várni az Európai Unió visszamenőleges intellektuális felvirágzását.

***

(Nyitóképünkön kijevi tudósítónk, Hölvényi Kristóf felvétele látható a háború első hónapjából egy szétlőtt épületről.)